2 Samuel 15
1 Ezek után pedig szerzett magának Absalom szekereket, lovasokat s ötven embert fullajtárnak.
2 Reggelenként aztán felkelt Absalom, odaállt a kapu bejáratához, s minden embert, akinek valami ügye volt, s ítéletért a királyhoz tartott, magához hívott Absalom és azt mondta: „Melyik városból való vagy?” Ha az feleletül azt mondta: „Izrael egyik törzséből való vagyok, én, a te szolgád,”
3 akkor Absalom azt felelte neki: „Úgy látom, hogy ügyed jó és igaz, de a király nem rendelt senkit sem, aki meghallgatna téged.” Majd azt mondta Absalom:
4 „Bárcsak engem tenne valaki bíróvá e földön, hogy hozzám jönnének mindazok, akiknek ügyük van, én majd igazságosan ítélnék.”
5 Sőt, amikor valaki odament hozzá, hogy leborulva köszöntse, ő kinyújtotta kezét, megfogta és megcsókolta.
6 Így járt el egész Izraellel, amikor valaki ítélet végett kihallgatásra jött a királyhoz, s így bujtogatta Izrael embereinek szívét.
7 Négy esztendő múltával aztán azt mondta Absalom a királynak, Dávidnak: „Hadd menjek el, hogy teljesítsem Hebronban az Úrnak tett fogadalmamat.
8 Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor a szíriai Gessúrban volt: Ha visszavisz engem az Úr Jeruzsálembe, akkor áldozatot mutatok be az Úrnak.”
9 Azt mondta erre neki a király, Dávid: „Eredj békességben.” Fel is kelt és elment Hebronba.
10 Ugyanakkor titkos követeket küldött Absalom Izrael valamennyi törzséhez, ezzel az üzenettel: „Mihelyt meghalljátok a harsona szavát, mondjátok: ‘Király lett Absalom Hebronban!’”
11 Kétszáz ember ment el Absalommal Jeruzsálemből. Ezeket meghívta, s ők jóhiszeműen mentek és semmit sem tudtak az ügyről.
12 A gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is elhívatta Absalom Gílóból, a városából. Amikor aztán bemutatta az áldozatokat, igen nagy lett az összeesküvés, s a nép egyre gyülekezett és növekedett Absalom mellett.
13 Hírmondó jött ekkor Dávidhoz és azt mondta: „Teljes szívvel követi Absalomot egész Izrael.”
14 Azt mondta erre Dávid a szolgáinak, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Keljetek fel, meneküljünk, mert nem lesz menekvésünk Absalom színe elől; szaporán menjetek, hogy ha megérkezik, itt ne lepjen minket, s romlást ne zúdítson ránk, s kardélre ne hányja a várost.”
15 Azt mondták erre a király szolgái neki: „Mindazt, amit urunk, a király parancsol, készséggel megtesszük, mi, szolgáid.”
16 Ki is vonult a király és nyomában egész házanépe. Csak tíz mellékfeleségét hagyta hátra a király, hogy őrizzék a házat.
17 Amikor aztán a király s nyomában egész Izrael kivonult, a háztól messze megállapodott,
18 s valamennyi szolgája odament melléje, a keretiek és feletiek serege pedig, valamint az a hatszáz erős, harcos geti ember, aki Gátból követte nyomdokait, mind elvonult a király előtt.
19 Azt mondta ekkor a király geti Ittajnak: „Miért jössz velünk? Térj csak vissza, s maradj a királynál, hiszen te idegen vagy, s csak úgy költöztél ki lakóhelyedről.
20 Tegnap jöttél, s már ma kénytelen lennél velünk jönni? Én megyek, ahova mennem kell, te térj vissza, s vidd vissza testvéreidet magaddal és cselekedjen az Úr irgalmasságot és hűséget veled, amiért jóindulatot és hűséget tanúsítottál.”
21 Ittaj azt felelte a királynak: „Az Úr életére s a te életedre mondom, uram király, hogy bárhol leszel, uram király, akár a halálban, akár az életben, ott lesz szolgád is.”
22 Azt mondta erre Dávid Ittajnak: „Jöjj tehát, s vonulj át.” Át is vonult a geti Ittaj s minden vele levő embere, valamint az egész sokaság.
23 Mindenki hangosan sírt, s átvonult az egész nép, s a király is átment a Kedron patakon, s az egész nép arra az útra tartott, amely a pusztára visz.
24 Eljött Szádok pap is, s vele a leviták mind, s elhozták az Isten szövetségének ládáját, s letették az Isten ládáját — Abjatár is felment —, amíg az egész nép teljesen ki nem vonult a városból.
25 Ám a király azt mondta Szádoknak: „Vidd vissza az Isten ládáját a városba: ha kegyelmet találok az Úr szemében, majd visszavisz engem, s ismét megmutatja nekem azt és hajlékát;
26 ha pedig azt mondja nekem: ‘Nem tetszel,’ itt vagyok, tegye azt, ami jó előtte.”
27 Majd azt mondta a király Szádok papnak: „Ó látó, térj vissza a városba békességgel, s két fiatok, Ahimaász, a te fiad és Jonatán, Abjatár fia is legyen veletek.
28 Íme, én a puszta mezőin fogok lappangani, amíg hír nem jön tőletek értesítésül.”
29 Erre Szádok és Abjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, s ott maradtak,
30 Dávid pedig felment az Olajfák hegyére, sírva ment, mezítelen lábbal s beburkolt fejjel haladt, s az egész vele levő nép is beburkolt fővel, sírva tartott felfelé.
31 Hírül hozták közben Dávidnak, hogy Ahitófel is az összeesküvők között, Absalom mellett van. Azt mondta akkor Dávid: „Kérlek, Uram, hiúsítsd meg Ahitófel tanácsát.”
32 Amikor aztán Dávid feljutott a hegy tetejére, ahol imádni akarta az Urat, íme, eléje jött az aráki Húszáj, megszaggatott ruhával s földdel beszórt fővel.
33 Azt mondta ekkor neki Dávid: „Ha velem jössz, csak terhemre leszel,
34 ha azonban visszamégy a városba, s azt mondod Absalomnak: ‘Szolgád vagyok, király, amint apád szolgája voltam, úgy leszek a te szolgád’: akkor megsemmisítheted Ahitófel tanácsát.
35 Ott lesznek veled Szádok és Abjatár, a papok, s te majd jelents mindent, amit hallasz a király házából, Szádoknak és Abjatárnak, a papoknak.
36 Azokkal pedig ott van két fiúk: Ahimaász, Szádok fia és Jonatán, Abjatár fia. Ezek által aztán üzenjetek meg nekem mindent, amit hallotok.”
37 Elment tehát Húszáj, Dávid barátja a városba, és Absalom is bevonult Jeruzsálembe.